Amikor 1976-ban először találkozhattak az olvasók a három manóval, semmit nem tudhattak meg arról, valójában kik is ők, honnan kerültek az Adriai-tenger partjára, ahol első kalandjaik kezdődtek. Talán a szerkesztők úgy vélték, a mesei figurák nem igényelnek olyasfajta eredettörténetet, mint a szuperhős képregények főszereplői, vagy talán nem gondolkoztak el előre azon, hogy ha véget ér az első kaland, hogyan magyarázzák meg a helyszín- és idősíkváltásokat. Ez utóbbi gondolatot látszik alátámasztani az is, hogy az eredeti koncepció szerint a történeteket nem a három manó, hanem az azokat elmesélő „mulattatók” szemszögéből tervezték elmesélni. Így az első részben még gyakran olvashatjuk Harlekin – az első összefüggő történet, a dalmáciai kaland kulcsfigurájának – belső monológjait, ám a későbbi kalandoknál már nem találkozunk ezzel az elbeszélő technikával.
Így aztán az olvasóknak közel negyedszázadot kellett arra várniuk, hogy megismerhessék Abrax, Brabax és Califax háttértörténetét. A Mozaik újság (pontosabban az Abrafax-történeteket tartalmazó Mozaik újság) 300. számában jelent meg az „In vitro veritas” címet viselő történet. Ez a lapszám egyben átmenetet is jelentett a 299-es számban lezárult történet, az Orient-expressz sorozat és az azt követő Amerika-sorozat között, így az olvasók az eredettörténet mellett azt is megtudhatták, miképpen került a három manó az 1890-es évek Európájából az 1930-as évek Amerikájába (tapasztalt Mozaik-olvasók számára aligha meglepő módon egy időkapu hathatós közreműködésével). Magyarországon a két történet egymástól elválasztva jelent meg: az időkapus történet a magyar kiadású Mozaik újság sorszámozásába illesztve, a 83-as számban jelent meg 2008-ban, az eredettörténet viszont az Abrafax-könyvek sorozatban ugyanabban az évben (s csak hogy még bonyolítsuk egy kicsit: bár a 12. Abrafax-könyvként jelent meg, ám borítóján, érthető okokból, a nullás számot viselte).
De térjünk vissza a manók eredetéhez! Az In vitro veritas cím körülbelül annyit tesz: „a kémcsőben rejtőző igazság”, s a történet szerint az Abrafaxok születése egy genetikai kutatólaborban bekövetkezett felfordulásnak köszönhető. E történetben Brabax a kulcsfigura, aki tudósként dolgozik egy kutatólaborban Amerikában, Pasadenában, a rajzok alapján valamikor az 1970-es években (az időpont nincs közelebbről meghatározva). Szemfüles olvasók észrevehetik, hogy a televízió a San Francisco utcáin sorozatot sugározza: ha feltételezzük, hogy nem ismétlésról van szó, akkor valamikor 1973 és 1977 között lehetünk, az eredeti sorozat ugyanis ekkor futott az amerikai televíziókban (és persze ebben az időben született meg az első Abrafaxos Mozaik). A történet során előkerül az időkapuk motívuma is, olyannyira, hogy a sztori végére a „genetikai retardáción” (és ezzel párhuzamosan „grafikai retardáción”, vagy másképpen mondva, az 1976-os Mozaik újság grafikai stílusához igazított „retrósításon”) átesett szereplők abba a ruhába öltöznek be, amelyben a dalmáciai kalandban látjuk őket viszont. Annak a kérdésnek a megválaszolása azonban, hogy a három manó hogyan került az Amazonas mellől az Adriai-tengerhez, már az olvasó fantáziájára volt bízva…
Létezik azonban egy alternatív változata is az Abrafaxok „születésének”. Ez Jens Fischer nevéhez fűződik, aki egy német Mozaik-klub fanzine kiadványának volt kedvelt szerzője 1992 és 1995 között. 1993-ban alkotott egy történetet, amelyet az Abrafaxok nem hivatalos eredettörténetének is tekinthetünk. Ez a képregény – mely nemes egyszerűséggel „Az Abrafaxok” címet viseli – rajzstílusában is és mesei hangvételében is közelebb áll az első Mozaik újságok világához. Középpontjában egy bizonyos Lord Percival áll, aki egy műsárkánnyal riogatja a környékbeli falu lakóit, hogy azokat szorgosabb adózásra bírja. Úgy tűnik azonban, ez nem elégíti ki a varázstudományokhoz is értő lordot, mert egy különleges varázslattal neki engedelmes manókat kíván készíteni, akik távol tartanák várától a kíváncsi tekinteteket. Mondanunk sem kell, hogy a varázslat félresikeredik, s a gonosz koboldok helyett a már jól ismert három manó tűnik fel az ámuló varázsló és az olvasók szeme előtt. Az Abrafaxok természetesen rövid úton igazságot tesznek, s leleplezik a varázsló ármánykodásait a falubeliek előtt. A történet végén elbúcsúznak a falusiaktól, s elindulnak (vélhetőleg) dalmáciai kalandjaik felé…
Jens Fischer alkotása 1993-ban mindössze 20 oldalt tett ki, végleges formáját 2016-ban nyerte el. Mivel az eredeti színes változat (melyet Erik Grünberg festett) időközben elveszett, André Kurzawe újraszínezésével kerülhetett a lelkes rajongók elé a Mosapedia kiadásában (korlátozott példányszámban, csak a klubtagok számára).. Borítóján 24 eurós ár található, de ki tudja, értéke azóta mennyit emelkedett…